Roxfort alkonyi tájba borult. A nap lemenőben volt a tó felett, csodás festménnyé alakítva a tájat. Néhány diák a tó mellett sétált. Perselus Piton is a főbejárat felé tartott. Két hugrabugos lány jött vele szemben.

"Ott jön. Nézd! Ugye, milyen szívdöglesztően néz ki?" - vigyorgott rá az egyik lány, a másik pedig kuncogva bólogatott.

A professzor azt hitte, rosszul hall. Már az előcsarnokban tartott, amikor ismét hangokra lett figyelmes.

"Ez a halálmadár miért nem megy még pihenni?" - Madam Cvikker tartott a nagyterem felé. Piton ránézett.
- Mondott valamit, asszonyom?
- Perselus! Nem, épp vacsorázni készültem. Velem tart?
- Köszönöm, már ettem. Jó étvágyat - búcsúzott el tőle Piton.
"Ha nem vigyázok, egyszer még megjárom a pletykálkodásommal" - folytatta a gondolatmenetét a könyvtáros.

Piton nem értett semmit. Nem használt legillimenciát, most mégis mások gondolatait hallja. A pinceterem feletti folyosón egy gyönyörű hollóhátas lány jött felé.
"Uramisten, az ott Perselus. Mennyire imádom őt, ha csak egy kicsit hozzá érhetnék!"
- Jó estét, kisasszony, mi dolga volt erre? - fogta meg a lány karját a professzor.
- Ööö, csak sétáltam, uram - mondta reszketve. "Elalélok tőled, bárcsak átölelhetnélek!" - tette hozzá gondolatban.
- Menjen a hálókörletébe! - Piton elengedte a lány karjait, ám előtte jobban megszorította őket.
"Ne, kérlek, ne engedj el!"
- Jó éjt, uram - köszönt el végül.
A lány még utoljára ránézett, aztán tovább sétált.

Mi ez az egész? Piton nem értett semmit. Elment aludni. Másnap reggel kissé szédülve ébredt, megivott egy csésze erős kávét, majd reggelizni ment. A nagyterem teli volt, ám most megint hangokat hallott, méghozzá csak női hangokat. Odaköszönt Dumbledore - nak és Minervának. A hangzavartól megfájdult a feje.

- Jól vagy, Perselus? - kérdezte Minerva.
- Igen - hazudta a professzor.
"Persze, csak úgy nézel ki, mint akin átment az úthenger " - nézett rá McGalagony.
- Mondtál valamit, Minerva? - kérdezte Piton.
- Semmit. Nyúzottnak tűnsz, többet kéne pihenned.
- Semmi bajom, ha megbocsátasz, most kimennék.
- Alig ettél valamit - aggodalmaskodott továbbra az öreg boszorkány.
- Nem vagy az anyám, meg tudom állapítani, mennyi reggeli szükséges - vágott mogorva képet Perselus.
"Hülyegyerek. Ha tudnád, hogy csak jót akarok neked" - nézett rá mereven a tanárnő.
- Bocsáss meg, Minerva - váltott hangnemet Piton. - Hülye voltam. Kösz, hogy aggódsz értem.
A tanárnő döbbenten nézet rá. "Szó szerint visszamondta, amit gondoltam."
- Menni készültél, nem? Majd ehetsz még később - mosolygott a tanárnő.
- Köszönöm, Minerva. Nem vagyok gondolatolvasó, de eléggé ismerlek ahhoz, hogy tudjam, mire gondolsz - vigyorgott Perselus.
A tanárnőnek leesett az álla. Tátott szájjal bámult a teremből kivonuló professzor felé.
- Hallatlan - nézett Albusra, aki eközben, az orra alatt somolygott.
- Csak bal lábbal kelt - felelte mosolyogva az öreg varázsló.

Perselusnak levegőre volt szüksége. Úgy tűnt, beigazolódott a sejtése, hallja, amit a nők gondolnak. Gúnyosan elmosolyodott. Fogalma sem volt, mi történt vele, és meddig birtokolhatja ezt a képességét, de nem is ő lenne, ha nem használná ki mit sem sejtő tanítványain.

A bájitaltan terem az alagsorban volt. A legjobban gyűlölt hely az egész Roxfortban. Senki sem szeretett oda járni. Féltek az undok, részrehajló Piton professzortól. A griffendélesek és a mardekárosok bevonultak a tanterembe, miután a tanár úr szólt, hogy befelé.

"Semmi kedvem ehhez a szörnyeteghez. Mindig olyan undok " - nézett rá megvetőn Hermione Granger.
- A mai napon folytatják a múlt órai anyagot. Mostanra már megfelelő állapotban kell lennie a bájitalnak a végső adalékokhoz. Munkára - szólalt meg Piton a lehető legsötétebb hangján.
"A fenébe. Draco, nézz rám, könyörgök, segíts!" - sandított Pansy Parkinson Malfoy felé.
- Önálló munkát kérek, kisasszony, - förmedt rá Piton. Pansy döbbenten nézett házvezető tanárára.
"Mi a franc? Foglalkozz a magad dolgával, te halálmadár."
Piton nem mondott semmit.
"Bár, ha jobban megnézem, nem is néz ki rosszul, sőt." - Vágyakozva bámulta a bájitalmestert, aki tíz perc múlva megelégelte a dolgot.
- Miss Parkinson, valami gondja van? - kérdezte a professzor.
- Elnézést, tanár úr. Nincs semmi bajom.
- Akkor dolgozzon, vagy mehet. Lehet, hogy nincs más látványosság a teremben, csak én, de ha nem képes a munkájára koncentrálni, mehet az igazgató úrhoz.
"Ezt megkaptad." - mosolygott Hermione. "Kezd változni a véleményem Piton. Még sosem büntetett meg mardekárost."
Perselus ránézett, és Hermione döbbenetére egy félszeg mosoly villant át a fakó arcon.
"Rohadj meg" - fújtatott Pansy.
"Ki találta ki ezt a béna bájitalt?" - mérgelődött Maria, egy barna hajú, mardekáros lány.
Piton felemelte a fejét, és így szólt:
- Az elixír, lehet, hogy vizsgafeladat lesz. Lehetőleg körültekintően tanulmányozzák.
"A fenébe! " - nézett rá Maria.
Piton lehajtotta a fejét, hogy ne látszódjon gúnyos mosolya.
"Csak ezt az órát éljem túl. Nem igaz, milyen rohadt jól néz ki Piton. Úgy leszaggatnám a talárját!" - egy griffendéles lány meredt a tanár úrra vágyakozón.
Perselus újfent megdöbbent, inkább nem szólt semmit, ehelyett felállt a székből, odasétált a lány mellé és provokálva figyelte, hogy dolgozik. A lány kezéből kiesett az egyik gyökér.
"Menj már innét. A fenébe is, így képtelenség dolgozni."
- Ezt elejtette. Jobban tenné, ha a gondolatai e körül járnának - s lassan a lány üstje felé mutatott.
- Igen, tanár úr - a griffendéles végül piruló arccal folytatta a munkát.
"Játszod az eszed, hogy hatalmad van fölöttem" - dühöngött magában tovább.
Piton morgott egyet, majd Pottert vette célba, aki azt hitte, mára megúszhatja megalázás nélkül. Tévedett.
- Potter! Három olyan dolgot látok az asztalán, amiből kettőnek már az üstben kéne lennie. A munkája értékelhetetlen. - Majd egy laza Evaporesszel eltüntette az üst tartalmát. Harry dühöngött magában, de nem tehetett semmit.
"Valami nem változik" - gondolta magában Hermione. "Mocsadék"- tette hozzá.
Piton elégedetten sétált vissza az asztalához. Csak azt sajnálta, hogy Potter gondolatait nem hallja. Kicsöngettek. Harryék úgy iszkoltak ki a teremből, mintha üldöznék őket.
"Remélem elégedett vagy magaddal, te denevér "- tette le az elkészült bájitalt Piton asztalára Parkinson.
"Viszlát szerelmem " - nézett a meglepett professzorra a griffendéles lány. Megengedett magának egy halvány mosolyt, amitől a lány elpirult és alig bírta kivonszolni magát a teremből.

Perselus több dologra jött rá egyszerre. Egyrészt, hogy a nők többsége odavan érte, ha akarná, nem is egy szeretője lehetne, másrészt így tudni fogja, kik azok, akik valóban utálják őt. Hercegi mivoltához hűen megígérte magának, hogy nem fogja a nőket kihasználni, új képességét, csak a jó cél érdekében fogja bevetni. Ebédelni indult, és mielőtt az ebédlőbe ért volna, vagy tíz lány gondolatát hallotta. Ez ismét megfájdította a fejét. Jó lenne, ha csak akkor hallaná ezeket a hangokat, amikor ő akarja.

" Az átváltoztatástan szörnyen ment - haladt el mellette egy hollóhátas lány. - "Ha így megy tovább, kihúzom a gyufát Minervánál."

Piton inkább Potteréket figyelte, mindenek előtt Hermionét, hátha megtud valamit a fiúról. Még hallgatóznia sem kellett, a lány hangosan mondta a magáét.
- Igazságtalan volt Harry. Ne törődj vele. Tudod, hogy a mardekárosokkal nem tenne ilyet, de most Pansyval legalább kiegyenlített valamit.
- Ne csináld, Hermione - fakadt ki Ron. - Ne védd mindig azt a denevért.
" Ne keveredj bele Ron. Nekem bejön Piton, de akit szeretek, te vagy " - nézett a lány a fiúra, majd hangosan folytatta.
- Ez akkor is szokatlan volt tőle - tette hozzá a kis boszorkány.
- Hermione. Azt ne mond, hogy nem tartod őt elfogultnak - folytatta a fiú.
- De, annak tartom. Harryt mindig kikészíti, pedig Craknak vagy Monstrónak sem volt jobb bájitala a tiédnél.
Piton elhaladt mellettük. Előbb ért a nagyterembe, mint a trió, Harry dühösen nézett utána.
- Tessék, ezt megcsináltuk. Lehet, hogy hallotta - nézett a fekete talár után Ron.
"Milyen gyönyörű szemei vannak. Ha Ron nem lenne ennyire gyerekes. Istenem" - sóhajtott Hermione Perselus után.
Piton leült a szokásos helyére. "Szóval bejövök Miss Mindentudónak? Nem rossz" - Emelte a szájához a varázslatos ízű hagymalevest.

- Hogy vagy, Perselus? - nézett rá Minerva. - Remélem, már megjött az étvágyad.
- El sem hinnéd, mennyire, Minerva - vigyorgott Piton a meghökkent arcú tanárnőre.
" Hát ez minek örül ennyire?"
- Elárulnád, min szórakozol? - nézett rá a boszorkány.
- Egyél csak, drága Minervám, egyszerűen jó kedvem van, vagy már az is baj? - gúnyolódott tovább a professzor.
- Dehogy, csak kissé szokatlan. Nem láttalak még ilyennek.
"Mi van ezzel, szerelmes?"- nézett rá Minerva elgondolkozva.
- Néha Perselus Pitonnak is lehet jó napja. - folytatta Perselus.
- Biztos, hogy minden rendben van veled? Nem kaptál napszúrást? - vágott vissza a tanárnő.
- Megnyugodhatsz, drága Minerva.
"Engem nem versz át" - nézett rá átható pillantással a varázslatos hölgy.
- Ha lenne valami gondod, elmondanád?
- Neked mindenképpen. Mennem kell, találkozunk este.

Perselus elköszönt, és a Tiltott Rengetegbe indult hozzávalókért. Kidolgozott magában egy tervet, hogy Potterről még többet megtudjon. Megnyeri magának Hermionét, így bizalmas dolgokról értesülhet. Nem akarja kihasználni a lányt, de a fiú védelme érdekében, mindenre képes.

Hermione a tó partján üldögélt. Egy könyvet tartott a kezében. Piton meglátta őt, amint visszafelé jött a Rengetegből. Közelebb ment hozzá.
"Koncentrálnom kéne, de túl szép idő van, és folyton Ron jár az eszemben. Bárcsak úgy érezne, ahogy én!" Hirtelen meglátta Perselust.
"Mit keres ez itt?" - döbbent meg.
- Nem kéne órán lennie, Granger? - kérdezte végül a tanár úr.
- Lyukasórám van, professzor úr. Kihasználom az időt tanulásra. - A lány megdöbbent a tanár kérdésén, de nem riadt meg tőle.
- Granger, maga sosem pihen? Egy ilyen fiatal lánynak inkább a fiúkkal kéne foglalkoznia.
Granger fülig pirult. "Ezt nem hiszem el! Mi köze van hozzá?" Összeszedte magát, hogy válaszoljon.
- Értelmesebben is el lehet tölteni az időt. Ezt épp maga mondja? Mit tudhat a nőkről? - vágta ki magát dacosan a lány.
- Higgye el, eleget láttam, hogy tudjam, ha valami bajuk van. Most például magának. Vannak általános tünetek, amikor egy nő szerelmes.
- Mit képzel magáról? Semmi köze hozzá! - Hermione paprikapiros arccal állt fel, és egyáltalán nem törődött azzal, kivel kiabált az imént.
- Fékezze magát! Weasleyről van szó? - Átható tekintetét a lány csillogó szemeibe fúrta.
- Nincs mit mondanom önnek uram. - Hermione sarkon fordult, és dacosan távozott.
"Honnan a fenéből tudja, mit érzek Ron iránt? A francba!" - káromkodott egy sort magában távozás közben.

Piton következő célpontja Weasley volt. A tudomására akarta hozni a lány érzéseit. Visszasétált a lakosztályába, hogy leírjon egy levelet a mit sem sejtő fiúnak.

Ronald Weasleynek!

Ron, ha nem nyitja ki a szemét, más rabolja el szíve hölgyét. Hermione szenved, szüksége van önre.

Egy jóakarója, a Félvér Herceg

Kiment a bagolyházba, és megkérte az egyiket, hogy juttassa el a címzetthez, még ma.
Ron és Harry tanultak, jobban mondva tanulni próbáltak a klubhelyiségben.
- Ron, az nem neked jött? - kérdezte tőle Harry, miközben egy postagalamb tűnt fel az ablakban.
- Nem tudom, beengednéd?
- A tiéd. Ronald Weasley van ráírva.
Ron elolvasta a levelet, majd felállt, és az ajtó felé tartott.
- Ron, hová mész? - nézett barátja után Harry, de ekkorra Ron már szó nélkül kiment a szobából.
- Hermione, Hermione! Idejönnél? - kiáltott a vörös hajú fiú a lány felé.
- Mi történt, Ron?
- Ez igaz? - azzal az orra alá dugta a Herceg levelét. Hermione döbbenten nézte a darab papírt, majd felemelte a fejét, és a fiú szemébe nézett.
- Igen, Ron, igaz. De kitől jött a levél? - válasz helyett azonban Ron már csókolta is a lányt.
- Te szeretsz engem, Mio?
- Igen. Oh, Ron! - Karjait átfonta a fiú vállain.
- Sejtettem - szólalt meg a fiú. - Csak nem gondoltam, hogy mástól tudom meg.
- Szeretlek. Annyira szerettem volna elmondani neked, de lefoglalt a kviddics, vagy mindig közbejött valami.
- Ki az a Félvér Herceg? - kérdezte Ron, miközben a lány derekát fonta át karjaival.
- Nem tudom. Csak az érdekel, hogy itt vagy! Már csak az a kérdés, honnan tudhatta meg ez a Herceg, hogy szeretlek.
Harry futva érkezett.
- Történt valami Ron? Úgy otthagytál, hogy csak na. Hermione? - vette észre a lányt is.
- Erről van szó - azzal Ron ismét megcsókolta a lányt.
Harry kissé megdöbbent, de mosolyogva figyelte a párost.
- Nahát. Ennek igazán... igazán örülök, de hogy jöttetek rá, hogy...
- Ebből - Ron a barátja kezébe adta a Herceg üzenetét.
- Nagyon örülök nektek, de ki ez a jóakarónk? Félvér Herceg?
- Azt hiszem, én tudom - jött rá a boldog Hermione