Merlin éltessen, de minek?

Január kilencedike volt, az első szombat újév óta, amit a diákok a Roxfortban töltöttek. Lily fáradtan ébredt, mivel előző este újévi "afterpartyt" tartottak a Griffendél-toronyban (McGalagony professzor, a házvezető tanár elvileg nem tudott róla, de Lily valószínűbbnek tartotta, hogy csupán szemet hunyt a dolog felett, mint már annyiszor). Úgy érezte, képtelen lenne jelen állapotában a tanulásra koncentrálni, ezért reggeli után elhatározta, hogy sétál egyet a hófödte parkban. Egy kis friss levegő biztosan jót tesz majd - gondolta. A nagyteremből kifelé jövet egy kis, egymást lökdösve, csürheszerűen közlekedő csapatra lett figyelmes, akik kabátban-sapkában-kesztyűben a főbejárat (jelen helyzetben inkább főkijárat) felé tartottak. Nem kellett sokat gondolkodnia, hogy felismerje bennük a híres-hírhedt Tekergőket.
- Hé, Evans! Jó volt a "tanulószóba" tegnap, mi? - vakkantott oda neki Sirius Black. Lily erre csak egy leereszkedő félmosollyal válaszolt, de Sirius szemmel láthatóan úgy értelmezte, "naná, ti vagytok a királyak, hogy összehoztátok, egész életemben hálás leszek". Ennek megfelelően közölte, mintegy elhintve az információmorzsát: - Kimegyünk a parkba hócsatázni. - Nem is egy egyszerű csata lesz, hanem véres, könyörtelen háború! - tódította Peter. - Ha kijössz, megengedjük, hogy a mi csapatunkat gyengítsd - ajánlotta fel James, akin nem volt sapka, így akadálytalanul borzolgathatta fekete üstökét, amit meg is tett. - Köszönöm a kegyet, Potter, de veletek ellentétben nekem jobb dolgom is akad, mint holmi gyerekes hócsata.
Persze ez után a megsemmisítő beszólás után Lily már nem vehette az útját egyenesen a park felé - erősen kilógott volna a lóláb, hogy mégsincs jobb dolga -, ehelyett egy darabig a klubhelyiségben időzött. Továbbra sem érezve képesnek magát komolyabb szellemi tevékenységre, azzal foglalta el magát, hogy sapkát kötött. Legalább van mire felhasználnom azt a ronda libafos-zöld fonálgombolyagot, amit Petuniától kaptam karácsonyra. Hogy hiheti, hogy bárkinek is fonálra van szüksége manapság, és pont ilyenre? - gondolta enyhe bosszúsággal és némi csodálattal önmaga iránt, hogy ilyen jól megoldotta ezt a dolgot a fonállal. Miután megállapította, hogy varázspálcáját használva túl gyorsan halad a kötéssel, úgy döntött, hogy egy pár kesztyűt és egy sálat is köt, és ha ezekkel elkészül, már épp elég idő telik el ahhoz, hogy a Tekergők piszkálódásának veszélye nélkül lemehessen a parkba - sétálni.
Amint - immár kabátban, meg egyebekben - a főkijárat felé közelített, néhány barátnőjével találkozott. - Szia, Lily! Te is jössz korcsolyázni? - érdeklődött kedvesen Alice. Végül is, miért ne - gondolta a megkérdezett, és eszerint is felelt: - Szia Alice, persze, csak felszaladok a korcsolyámért. Menjetek nyugodtan előre!

Azzal sarkon fordult, és közben hallotta, amint csukódik is a hatalmas tölgyfa ajtó barátnői után. Alig tett pár lépést, amikor egy újabb hang szólította meg, ezúttal a pince felől. - Szia, Lily. - Nahát, Per. Szia - köszönt a lány némiképp kényszeredetten. - Hogy vagy? - Jobban, köszönöm - mosolyodott el halványan Perselus. - Azért a hangod még mindig náthás egy kicsit. Remélem, nem akartál kimenni. - Ja, hát.. nem tudom. Te kimégy, nem? - nézett a fiú Lily kabátjára, sapkájára és kesztyűs kezére. - Igen, azt terveztem. Nem igazán érzem jól magam, és gondoltam, egy kis friss levegő... - Mi a gond? Lehet, hogy van rá valami főzetem. - Nem, kösz, Per, nem szükséges, semmi komoly - nevetett a lány. - Merre tartasz? - Én... nem is tudom... csak feljöttem... gondolom, a könyvtárba. Biztos hozzám indult - tippelt Lily. Beszélgetek vele egy kicsit, aztán lerázom. - Olvastad már a Leghatóbb ördögös italoc-at? - kérdezte, jobb ötlet híján. - Viccelsz? Ha mondasz egy oldalszámot, szerintem meg tudnám mondani, mi van rajta. Neked is én ajánlottam, nem emlékszel? - Ja, persze, tényleg. Nincs valami újabb? - Nem tudom, de ha gondolod, megnézem. Vagy akár velem is jöhetsz - nézett a lányra reménykedve. - Nem, azt most nem tehetem, Per, ne haragudj, tényleg dolgom van. De tudod mit? Elkísérhetsz a Griffendél-toronyig, ha akarsz. - Jó, persze, rendben.
Út közben Perselus egy új bájitalról magyarázott Lilynek, amit ő maga fejlesztett ki. Egészen levetkőzte általános félénkségét, a szeme csillogott, a hangja valósággal zengett az ódon folyosókon, amint arról beszélt, amihez ért, és ami mindkettejüket érdekli. Lily ennek ellenére alig várta, hogy megérkezzenek, de annak azért örült, hogy nem neki kell beszédtémát találnia. Amikor a torony aljához értek, Perselus szemmel láthatóan elszontyolodott, Lilynek megesett rajta a szíve, nem tudta rögtön elküldeni.
- Várj meg itt, csak felszaladok valamiért és jövök - mondta neki. Amint odafent a hálóteremben a korcsolyáját kereste, véletlenül a falinaptárra esett a pillantása, amit otthonról hozott. Január kilencedikéhez - ami épp aznap volt - egy P betűt írt. Mit is jelent ott az a P? - tűnődött magában. Aztán hirtelen eszébe jutott: aznap volt Perselus születésnapja. Te jó ég, nem vettem neki semmit! A fenébe, mégis csak adnom kéne neki valami ajándékot... - rémült meg Lily. De még igazán bele sem élhette magát a helyzet drámaiságába, amikor a frissen kötött téli holmi került a szeme elé. Egy darabig fixírozta a ronda cuccokat, aztán egy hirtelen elhatározással felnyalábolta őket, fogta a korcsolyáját, és leszaladt a lépcsőn.
- Nem felejtettem ám el! - mosolygott a lent várakozó fiúra. - Boldog szülinapot! - nyújtotta át az ajándékot, majd hozzátette: - Ne haragudj, nem volt időm becsomagolni. - Ó... köszönöm. Nem baj, amúgy sem szeretem a csicsás csomagolást. De jó, most már van sapkám meg sálam... meg még kesztyűm is! Legközelebb nem fogok megfázni! Köszönöm, Lily. A fiú egy darabig zavartan nézegette újdonsült ruhadarabjait, látszott rajta, hogy szívesen mondana még többet, mást is, csak valami visszatartja. Talán nem tudja, hogyan. - Szívesen - mondta a lány, és - egye-fene alapon - egy puszit nyomott a fiú arcára, amitől az enyhén elpirult, és mormogott valamit az orra alatt. - Most viszont tényleg mennem kell - mondta Lily sajnálkozó arccal, majd elköszönt, és elindult visszafelé. Perselus mélabúsan nézett utána, amíg a lány el nem tűnt a szeme elől egy rejtett folyosó bejáratánál. Figyelte, ahogy könnyű, szinte lebegő lépteivel távolodik, kezében lóbálva a korcsolyacipőket. Biztos halaszthatatlan dolga van - gondolta enyhe iróniával és egy kicsivel nagyobb csalódottsággal, majd a könyvtár felé vette útját.
Már kicsivel több, mint másfél órája gubbasztott a könyvtárban, ahol rajta kívül csak egy hetedéves hollóhátas prefektus tartózkodott, aki a februárra előrehozott RAVASZ vizsgáira készült. Perselus éppen befejezte a háromtekercses házidolgozatát bűbájtanra, amikor hirtelen beléhasított a gondolat: mekkora barom vagyok! Azért adta a cuccokat, hogy kimehessek! Biztos azt akarta, hogy kimenjek vele, csak... talán nem tudta, hogy mondja.
Nagy megvilágosodásában az sem zavarta, hogy a lány első - na jó, második - kérdése az volt hozzá, hogy "ugye nem akartál kimenni?" Felpattant az asztaltól, aminél eddig ült, és mondhatni esze nélkül rohant a pince felé - úgy kellett visszaszaladnia a kész dolgozatáért. Nem telt bele néhány perc, és már a havat taposta a parkban, no meg igyekezett kitérni a hógolyók elől, amiket a "háború" elszánt résztvevői reptettek mindenfelé. Kisvártatva odaért a tóhoz, de mivel neki nem volt korcsolyája, és nem is tudott korcsolyázni, megállt a "parton", és figyelte a korcsolyázókat. Hamarosan meg is pillantotta, akit keresett - Lily a barátnőivel kicsit távolabb néhány műkorcsolya-figurát próbálgatott. Perselus gyönyörködve nézte, ahogy a lány csak forog, forog a jégen. Mint egy balerina - gondolta -, vagy sokkal inkább, mint egy tündér! Nem is tudta, mennyi ideje van már ott, annyira belefeledkezett a nézésébe, amikor egyszer csak a lány is észrevette őt. Kecses, könnyed mozdulatokkal a fiúhoz siklott.
- Perselus! Mit keresel itt? Nem azt mondtad, hogy a könyvtárban van dolgod? - Már megírtam a bűbájtan-dolgozatot, a többit meg még tegnap megcsináltam - felelte a fiú. - Dehát hogy jutott eszedbe, hogy kijössz? Még jobban meg fogsz betegedni! - korholta Lily. Hogy is jutott eszembe? - tűnődött Perselus, és hirtelen olyan nevetségesnek tűnt az egész ötlet. Még hogy Lily azt akarta volna, hogy ő kijöjjön! Lesütötte a szemét. Aztán mégis felemelte a fejét, és a lányra nézett. - Nincs semmi bajom, és nem is lesz, nem vagyok már kisbaba! - mordult rá, pedig egyáltalán nem is ezt akarta. Eredetileg azért nyitotta ki a száját, hogy megmondja, az új sáljában és sapkájában teljesen védve van a betegségtől, hála Lilynek. De valahogy mégsem ez jött ki. - Ahogy gondolod - vont vállat a lány, és szavai fagyosabbak voltak, mint a téli szél, ami pirosra fújta az arcukat. Perselus elnézett mellette, és észrevette, hogy Lily barátnői türelmetlenül tekintgetnek feléjük. Biztos el se bírják képzelni, hogy állhat szóba Lily egy magamfajtával - gondolta keserűen. Megint a lányra nézett, és az arckifejezését látva rádöbbent, hogy többet árult el a tekintete, mint szerette volna. Lily kicsit még bosszúsan, de már inkább sajnálkozva nézett rá. - Nézd, Per, én csak aggódom érted - mondta békülékenyen. - Nem számít, Lily. Hülye voltam, mint mindig. Bocsáss meg. Menj csak vissza a barátnőidhez, már várnak.
Lily még egy pillanatig csak nézett rá, és nem mozdult. Szíve szerint tényleg visszament volna, de valami habozásra késztette. Nem tudta, mi. Valami homályos sejtés lehetett, egy aggodalomféle érzés, olyasmi, hogy "mi lesz vele, ha itt hagyom". Aztán úgy döntött, ez nem az ő dolga. Perselus maga felel a boldogságáért és ő, Lily nem köteles feláldozni érte a sajátját.
- Jól van - mondta végül, és lassan tovasiklott a jégen. A fiú szomorúan nézett utána - aznap már másodszor -, majd lassan megfordult. Egy darabig csak ballagott, fejét leszegve, lassú léptekkel, a havat rugdosva, aztán kiáltozásra lett figyelmes. Felnézett, és látta, hogy néhány tetőtől talpig havas illető - Crak, Monstro, Nott és Mulciber, az alakjukból és mozgásukból ítélve - integet felé, az ő nevét kiáltozva. Vetett egy pillantást hátrafelé, a tó jegén korcsolyázó lányokra - Lily éppen nevetett valamin -, aztán lassan vállat vont, és megszaporázta lépteit. - Igyekezz, Piton, elkelne még egy kéz a Griffendél ellen! - hallotta Monstro öblös hangját. - Megyek már! - kiáltotta oda válaszul, miközben ajkán gúnyos félmosoly játszott.