A kihívás tartalma
Hermione Granger életében először elront valamit, méghozzá egy transzformációs bűbájt, és önmaga testét felcseréli egy másik nővel. A másik nő nem más, mint egy eldugott utcában álló kupleráj egyik szolgáltatást nyújtó tagja. Perselus Pitonnak nincs nőtársasága, és hogy szégyenbe azért ne essen, néha ellátogat olyan helyekre, ahol pénzért ugyan, de mindent megtesznek neki a hölgyek... A két főszereplő természetesen egymásba botlik, és a végén, miután minden kiderül, valamint az is, hogy Perselus tud kedves is lenni, Hermione bűbája megszűnik. Vajon mi történik, miután kiderül, hogy a nő, akihez Piton szerelemért járt, egyik (volt) tanítványa, aki ez idő alatt csak a történeseket figyelte, beleavatkozni nem volt képes? És vajon mi történik közben a másik hölggyel, aki egy sokkal szebb testben flangál London utcáin? És mit keres Draco Malfoy, a körülrajongott ifjú egy ilyen helyen?

Kategória Romantikus, Humor
Szereplők: Draco Malfoy, Harry Potter, Hermione Granger, Perselus Piton, Ronald Weasley


A kihívás tartalma

SS/HG történet: Hermione és Piton házassága a hatodik évében véget ér, amit a négy éves kislányuk eléggé megszenved. Hermionét leköti a munkája, imádott könyvesboltjával foglalkozik, menekül a problémák elől. A kislányát gyakorta leteszi a boltban található mesesarokba, és magára hagyja mert még attól is szenved, hogy a gyerek fekete szemeibe nézzen. Nem tud megbocsátani a férjének, de még szereti.

Perselus a Roxfortba vonul vissza, de nem hajlandó lemondani a családjáról és vissza akarja kapni őket. Hermione elzárkózik ez elől, de a lányuktól nem tiltja el.
Dumbledore igyekszik segíteni, bár leginkább csak citromporral tömi a kislányt.
"Meglepő módon" Harry és Ron az ellendrukkerek, ám mikor rájönnek, hogy Hermione komolyan szenved ők is inkább segíteni próbálnak.

Az íróra bízom a kislány nevét, és a válás okát. Nem ragaszkodom a Happy-Endhez, de azért szorítok, hogy az legyen. : )

Csak annyit szeretnék kikötni, hogy:  Hermionénak könyvesboltja legyen, Piton még mindig tanítson, és a gyerek szeme olyan legyen, mint az apjáé.
Szép hosszú történetre gondoltam, persze fejezetszámot nem adok meg.



Kategória Romantikus, Humor
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton


Fogadások (Szerző: tundy)
A kihívás tartalma
Perselus belekényszerül egy kényelmetlen fogadásba. Dumbledore valamit titkol előle, és a felnőtt Perselust nagyon furdalja a kíváncsiság. Az öreg mágus egy feltétellel hajlandó elmondani neki a titkát: Perselus keres magának végre egy nőt, aki mellett elkötelezi magát. A női szereplő lehet bárki, és a korhatár sem érdekel. Lehet akár 18-as is! Valamint a legkevesebb három fejezetből kell álnia. Jó szórakozást!

Kategória Általános, Romantikus, Humor
Szereplők: Albus Dumbledore, Perselus Piton


A kihívás tartalma
Voldemort nincs többé. A varázsvilág emléknapot akar Harrynek. Harry viszont ebbe nem egyezik bele. Albus úgy érzi, valamivel meg kell hálálnia a fiú munkáját, segítségét. A nyár a nyakukon, a tanévnek vége... Harry utolsó évét is kijárta. Dumbledore pedig úgy dönt, Harrynek szüksége lenne pár gondatlan hónapra, mielőtt belép a nagybetűs életbe. Megszervez hát egy különös tábort a jelenlegi diákok számára, első évtől kezdve az utolsóig. A felügyelők pedig a Roxfortban maradt tanárok lesznek: Minerva, Hagrid, Flitwick, és természetesen Perselus. A történet legyen snarry, legyen benne humor, kaland és természetesen romantika. A vicces helyzetek, buta félreértések se hiányozzanak belőle. A korhatár nem számít, bármi lehet. A helyszínt, és a mellékszereplőket szabadon lehet megválasztani. Sok sikert, és jó szórakozást!

Kategória Romantikus, Humor, Slash
Szereplők: Nincs


A kihívás tartalma
Hermionéről kiderül, hogy Voldemort az apja. A lány sehogy nem bírja elfogadni ezt a tényt, ennek megfelelően a Nagyúr ezt kellőképpen viszonyozza. Ne mutatkozzon rajta az apai tulajdonság, legyen csak az a megszokott Voldemort. Perselus pedig ne főszálon kapcsolódjon a történetbe! Nem egy HG/PP típusú történetre gondoltam! Várom írásaitokat!

Kategória Általános, Sötét
Szereplők: Hermione Granger


A kihívás tartalma
A következő témákban várjuk a pályaműveket: A. Kategória: rajzok, videók készítése A következő altémák választhatóak: 1. Susan Kreber: Csapó 6 című alkotása alapján 2. Nemesis: Mi a manó? című alkotása alapján 3. Egy szabadon választott, a fanfiction.iepp.hu vagy www.iepp.gportal.hu oldalon megtalálható írás alapján B. Kategória: írás 1. Anna képe, SS/HG 2. Dracy képe, általános 3. Tündibogyó képe, SS/HG Részletes információk a kezdőoldalon a hírek rovatban!

Kategória Általános, Romantikus, Sötét, Humor, Slash
Szereplők: Nincs


A kihívás tartalma
Csak egy-két konkrét adatot adok meg, hogy szabadon tudjatok "alkotni". Legalább 10 fejezetes. Az idő, mindegy mikor történik, és a hely sem kötött.A korhatár sem érdekel. Lehet 18-as is. Szóval akkor a lényeg, Perselus/Hermione párosítású írás legyen. Legyen humoros és romantikus. A történetben felbukkanhat más ismeretlen szereplő is, hogy még jobban bonyolítsák a helyzetet. A történetben Ron és Harry bosszantsák Hermionét, hogy a tanulási kényszere miatt elhanyagolja magát "párkapcsolati" téren és, hogy senkit nem tud elcsábítani. Hermione fogadjon a fiúkkal, hogy akárkit mondanak ő eltudja csábítani. Legyen a választott Perselus, és a végén szeressenek egymásba. De nem kell hogy tündér mesés feeling legyen.

Kategória Romantikus, Humor
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton


A kihívás tartalma
Házassági törvény. Semmi új, semmi különleges... Igazából már agyonboncoltabb témát aligha találnánk ennél... és mégis: például Draco Malfoy, Blaise Zambini vagy Harry Potter kevesebbszer kerültek ilyen témában tertékre Hermione Grangerrel. Perselus Piton pedig  amolyan összekötő/aláirató emberke lehetne... Angolul találtam néhány ficet, de csak a lényeget tudtam leszűrni, ami édeskevés ahhoz, hogy minden átjöjjön... Ezért teszem közzé ezt a kihivást, hogy aki kedvet kap, és van ötlete, az bátran pötyögjön. Sok sikert! Fel lehet keresni egyeztetés vagy bármi hasonló esetén. Shanon Widowként vagyok megtalálható másik oldalakon. Köszönöm

Kategória Romantikus
Szereplők: Hermione Granger


Lily és Piton (Szerző: diss)
A kihívás tartalma
Mi lett volna, ha Lily Evans és Perselus Piton összejöttek volna? Házasság? Vagy James bosszút állt volna, mert Piton lecsapta a kezéről Lilyt? Elég sok a lehetőség... :-) Piton és Lily adott, a többi szereplőt rátok bízom!

Kategória Romantikus, Sötét, Humor
Szereplők: Lily Evans, Perselus Piton


A kihívás tartalma
Arra lennék kíváncsi milyen lenne Hermione és Piton kapcsolata, ha nem varázslók, hanem muglik lennének. Mi lenne a foglalkozásuk, hogy élnének, hogyan jönnének össze, vagy összejönnének-e egyáltalán. Szóval egy amolyan SS/HG mugli módra. A terjedelme lehet kis egypercestől elkezdve a regényig bármilyen hosszú. Műfajilag is lehet bármi. A többi szereplőt rátok bízom. Jó írást mindenkinek:))

Kategória Általános
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton


A kihívás tartalma
Szerintetek hogyan hal majd meg Piton? Megöli egy felbőszült auror, Harry Potter végez vele, vagy megéli a száz éves kort, és ágyban, párnák közt, álmában éri a halál? Én erre lennék most kíváncsi, várom az ötleteket!
Terjedelem: egypercestől kezdve regényig bármilyen hosszú lehet. A műfajt sem határozom meg: aki tudja, megírhatja humorosan is Piton utolsó perceit. :)

Kategória Általános
Szereplők: Perselus Piton


A kihívás tartalma
Sokat gondolkodtam már azon, hogy a merengőben látott emlékeken kívűl milyen lehetett Piton fiatalkora. Pl.: volt e szerelme, mi volt a többi megpróbáltatása, esetleg hogy zajlott a szellemszállásnál tett kalandja. Történet terjedelme: mindedj.

Kategória Általános
Szereplők: Perselus Piton


A kihívás tartalma
Hermione Granger a Roxfort legtehetségesebb mugliszületésű boszorkánya.Vagy mégsem?Mi történe,ha egy nap kiderülne,hogy örökbefogadták és az egyetlen élő vérszerinti rokona a mágikusvilág egyik legrettegettebb fekete mágusa(nem Voldemort)?Aki egyben piszkosul gazdag és igen befolyásos?Ráadásul egy nap váratlanul felbukkana a Roxfortban Hermione születésnapján?Hermione a Roxfort legtehetségesebb aranyvérű boszorkánya? Hogyan reagálnának a barátai és az ellenségei?Ki közeledne hozzá és ki lökné el?Vajon ki lesz a (titkolt vagy felvállalt) szerelme? A női főszereplő természetesen Hermione lenne,a férfi főszereplő Draco Malfoy vagy Perselus Piton,más ismeretlen szereplő is felbukkanhat bonyolítva a cselekményt.A terjedelme és a korhatár nem kötött!

Kategória Általános, Romantikus
Szereplők: Hermione Granger


A kihívás tartalma

Legyen egy olyan Severitus, ahol Piton végig tudatában van annak, hogy Harry az ő fia. Ám valamilyen okból – mondjuk megszeghetetlen eskü, vagy bármi más. Rátok bízom. – mégsem mondja/mondhatja el Harrynek az igazat. A fiú jöjjön rá az igazságra. A történet kövesse az eseményeket egészen az ötödik könyv ominózus eseményéig, amikor Harry belepillant Piton emlékeibe. A merengőben azonban nem csak a tóparti, illetve a gyerek Pitont látja meg, hanem rádöbben a megdöbbentő titokra. Valahogy jöjjön rá a férfi, hogy mi is történt, de azt hogy hogyan, rátok bízom. Harry ne legyen túl békülékeny, elvégre a férfi több mint négy éven keresztül megkeserítette az életét, illetve azt is neki köszönheti, hogy Dursley házban kellett eltölteni kellemesnek cseppet sem nevezhető gyerekkorát. Az szintén rajtatok áll, hogy kibékül-e végül apa és fia, de bárhogy is alakulna, legyen magyarázat.

Terjedelembeli megkötések nincsenek, párosítást nem akarok megadni, de egyet kérnék még: ne legyen benne Slash! Természetesen feltűnhetnek más szereplők is a színen, de rajtuk legyen a legnagyobb hangsúly.



Kategória Általános, Sötét
Szereplők: Harry Potter, Perselus Piton




Kikötés: A Harry Potter könyvek szereplői, helyszínei, stb. kizárólag J. K. Rowling tulajdonát képezik, mi csupán kölcsönvettük őket, semmi anyagi hasznunk nem származik belőle.



IEPP: Imádjuk Együtt Perselus Pitont © 2006-2009
látogató van az oldalon
Google PageRank

  RSS mező