Sorozatok
A férfi és a kislány meséi írta: lidercke    [Vélemények - 0]
Kategória: Romantikus, Sötét
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton
Tartalom: A Mesékért ezer köszönetem és örök hálám J. K. Rowlingnak és Marguerite Durasnak, bármilyen furcsán fest is így egymás mellé írva a nevük, egyikőjük nélkül sem jöhettek volna létre. Külön köszönet jár még neked is, Elvie, amiért mindig őszintén megmondod a véleményed, és mert a Te írásaid jelentik számomra az örök etalont, ha ficet írok, bármilyen témában :) A Mesékhez tehát csak annyi közöm van, hogy szeretem leírni őket, mert a képek, a jelenetek, történések, amikről olvastam és megjelentek előttem, a fejemben pont ilyen formában találtak egymásra a magyar nyelv szavaival. A Mesék a férfiról és a kislányról szólnak, ez közös bennük, de mindegyikük különálló darab, még ha a képzelet néha időrendet, vagy egymásba játszást vél is felfedezni bennük... A Mesék közt lesznek szomorúak, és nem annyira szomorúak. Freudnak nem jár köszönet, még ha sikítozna is a gyönyörűségtől a kislányról és a férfiról olvasva.
Műfaj: novella
Figyelmeztetések: felnőtt tartalom
Kihívások: Nincs
Nyitott vagy nem: Nem
Van kiút? írta: Yasmine    [Vélemények - 0]
Kategória: Sötét
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton
Tartalom: SSHG. Egy férfi, egy nő, menekülés, félelem, erőszak, fájdalom...
Műfaj: egyperces, komor
Figyelmeztetések: erőszak
Kihívások: Nincs
Nyitott vagy nem: Nem
Történetek
Õfelsége, a Halál by Tombgirl    [Vélemények - 2]
Tartalom: A Halálnak elege lett a 'munkájából', de nem mehet csak úgy 'nyugdíjba'. Keresnie kell a helyére egy másik személyt, aki továbbra is elvégzi a piszkos munkát.

Piton már belenyugodott, hogy a Végső csata estéjén meg fog halni és végre találkozhat Lilyvel. De az égiek másképp döntenek...

A jogok J. K. Rowling-ot és az Elisabeth című musical megíróit illetik!

100%-ig vallásos személyeknek nem ajánlott a mű elolvasása!

Bétázásért, köszönet Stoobienak! A frissítések előreláthatatlanok. A gyilkos humoromért elnézést! Ha érthetetlen egy rész, akkor nyugodtan kérdezz kritikában! Jó olvasást!
Szereplők: Albus Dumbledore, Fred Weasley, Harry Potter, Hermione Granger, Lucius Malfoy, más szereplő, Perselus Piton, Ronald Weasley, saját szereplő
Kategória: Romantikus, Sötét
Műfaj: akció, misztikus, regény
Történet típusa:
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: főszereplő halála
Publikálva: 2009.10.27
Frissítve: 2009.11.08
Befejezett? Nem
Történet statisztikái:
Fejezetek 2
Szavak száma 2561 szó

A 30. napon by Severe Snape    [Vélemények - 14]
Tartalom: Ez a fikció válasz a Piton halála című kihívásra. Szerintem ő kíséri végig Harryt egészen az utolsó pillanatig, ahonnan a kölyöknek már tényleg egyedül kell boldogulnia. Egészen az oroszlán barlangjáig jutnak... de Pitonnak mennie kell.



Kérlek titeket, mondjátok el, tetszik-e ez a variáció ebben a formában.

Köszönet Tündibogyónak a bétázásért!!
Szereplők: Harry Potter, Perselus Piton, Voldemort
Kategória: Sötét
Műfaj: dráma, komor, novella, tragédia
Történet típusa:
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: főszereplő halála
Publikálva: 2007.07.03
Frissítve: 2007.07.03
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 1796 szó

A család szentsége by Dorisz    [Vélemények - 8]
Tartalom: Felbukkan egy ismeretlen nagyhatalmú boszorkány, egy furcsa történettel. Vajon tényleg az akinek mondja magát. És vajon honnan ismeri Perselus Pitont. És vajon kedvenc bájital mesterünk hogy viseli az előtte álló megpróbáltatásokat. Meg változott a cím, a Nem minden arany, mi fénylik-ről
Szereplők: Draco Malfoy, Harry Potter, Hermione Granger, Lucius Malfoy, Narcissa Malfoy, Perselus Piton, Remus Lupin, Ronald Weasley, Voldemort
Kategória: Sötét
Műfaj: akció, humor, kaland, kisregény
Történet típusa:
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: főszereplő halála
Publikálva: 2007.07.04
Frissítve: 2007.08.17
Befejezett? Nem
Történet statisztikái:
Fejezetek 4
Szavak száma 6521 szó

A legjobb ajándék by angel8    [Vélemények - 26]
Tartalom: Lucius Malfoy egy különleges ajándékkal lepi meg Pitont, annak születésnapja alkalmából…
Szereplők: Hermione Granger, Lucius Malfoy, Perselus Piton
Kategória: Sötét
Műfaj: novella
Történet típusa:
Korhatár: 18!
Figyelmeztetések: felnőtt tartalom, főszereplő halála
Publikálva: 2007.12.29
Frissítve: 2007.12.30
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 6329 szó

A Legkisebb Fiú legendája by lidercke    [Vélemények - 6]
Tartalom: Legszívesebben két tizennyolcas figyelmeztetést is tennék rá.
A Mese három boldogtalan emberről szól, igaz, az egyiknek legalább annyiból könnyebb, hogy lehet, nem is létezik, legalábbis nem pont úgy, ahogyan én megírtam Őt.
Bocsi, de egy darabig most ne számítsatok újabb Mesére...
Persze reményeim szerint a búcsú nem végleges :)
Szereplők: Harry Potter, Hermione Granger, Perselus Piton
Kategória: Romantikus, Sötét
Műfaj: novella
Történet típusa:
Korhatár: 18!
Figyelmeztetések: felnőtt tartalom
Publikálva: 2007.11.13
Frissítve: 2007.11.13
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 380 szó

A Magány dala by Dorina    [Vélemények - 5]
Tartalom: Ez a vers eredetileg nem Pitonról íródott, de ha jobban belegondolok, akár róla is szólhatna. Így gondoltam megosztom veletek is.
Szereplők: Perselus Piton
Kategória: Sötét, Vers
Műfaj: vers
Történet típusa:
Korhatár: Nem korhatáros
Figyelmeztetések: nincs
Publikálva: 2007.07.23
Frissítve: 2007.07.24
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 158 szó

A múlt árnyai by Yasmine    [Vélemények - 13]
Tartalom: SSHG. Szerelem, házasság, egy kislány születése... vajon meddig tart a boldogság?
Szereplők: Hermione Granger, Lucius Malfoy, Perselus Piton
Kategória: Romantikus, Sötét
Műfaj: novella
Történet típusa:
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincs
Publikálva: 2007.12.19
Frissítve: 2007.12.26
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 4
Szavak száma 1661 szó

A Pain that I'm Used to by Rachel    [Vélemények - 5]
Tartalom: "E keserű szív csak egyszer szeretett, de akkor is csak csalódott, ezért örökre bezárta kapuit"
Szereplők: Lily Evans, Perselus Piton
Kategória: Romantikus, Sötét, Vers
Műfaj: vers
Történet típusa:
Korhatár: Nem korhatáros
Figyelmeztetések: Nincs
Publikálva: 2007.07.25
Frissítve: 2007.07.25
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 213 szó

A színfalak mögött by Yasmine    [Vélemények - 0]
Tartalom: Snarry. Az eredeti történet a II. HWSC-re készült, ez már egy átírt, javított változat.
Szereplők: Harry Potter, Hermione Granger, Nymphadora Tonks, Perselus Piton, Remus Lupin
Kategória: Romantikus, Sötét
Műfaj: dráma, kisregény, komor
Történet típusa:
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: Nincs
Publikálva: 2008.11.05
Frissítve: 2008.11.06
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 6221 szó

A temetőben by angel8    [Vélemények - 8]
Tartalom: Késő őszi találkozás egy sírnál...
Szereplők: Perselus Piton, Sirius Black
Kategória: Általános, Sötét
Műfaj: egyperces
Történet típusa:
Korhatár: Nem korhatáros
Figyelmeztetések: Nincs
Publikálva: 2008.01.10
Frissítve: 2008.01.13
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 497 szó

Afterglow by candlelight    [Vélemények - 8]
Tartalom: Regulus/Remus párosítású történet. Kíméletlen kritikákat kérek, mivel ez az első komolyabb fanficem. :)
Remus heted-, Regulus pedig ötödéves. Ez az ő szerelmük története. Olvassátok szeretettel!:)
Szereplők: James Potter, Lily Evans, más mardekáros, Perselus Piton, Peter Pettigrew, Remus Lupin, Sirius Black
Kategória: Romantikus, Sötét, Slash, Más továbbírások
Műfaj: dráma, kisregény
Történet típusa:
Korhatár: 18!
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, erőszak, felnőtt tartalom, HP7 Spoiler!, slash
Publikálva: 2007.08.22
Frissítve: 2010.07.19
Befejezett? Nem
Történet statisztikái:
Fejezetek 6
Szavak száma 19003 szó

Álarcok és igaz szívek by Ignis le Feu    [Vélemények - 11]
Tartalom: Sirius halála után Harrynek még egy nyarat el kell töltenie Perselus Pitonnal, miközben megismerkedik valakivel, és új ereje miatt megváltozik ő maga is. De ez az erő új veszélyeket hoz, egy teljesen új világot nyit meg Harry számára.
Szereplők: Harry Potter, Perselus Piton
Kategória: Sötét
Műfaj: komor
Történet típusa:
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: erőszak
Publikálva: 2007.09.28
Frissítve: 2009.03.22
Befejezett? Nem
Történet statisztikái:
Fejezetek 5
Szavak száma 18141 szó

Álmatlan éjszakák by Spirit Bliss    [Vélemények - 10]
Tartalom: Ez egy Harry/Piton SLASH történet lesz, ami fura módon a HP7 után játszódik. Hogy ez hogyan lehetséges? Olvasd el, és megtudod! :) Minden jog JKR-é, nekem hasznom nem származott a történet megírásából.
Szereplők: George Weasley, Harry Potter, Perselus Piton
Kategória: Romantikus, Sötét, Slash
Műfaj: akció, dráma, kaland, komor, regény, tragédia
Történet típusa:
Korhatár: 18!
Figyelmeztetések: felnőtt tartalom, főszereplő halála, HP7 Spoiler!, slash
Publikálva: 2008.05.26
Frissítve: 2008.07.16
Befejezett? Nem
Történet statisztikái:
Fejezetek 2
Szavak száma 3670 szó

Amivel tartozom: az életem by bloody rose    [Vélemények - 5]
Tartalom: Adott egy férfi, aki halálfaló. Egy nő, aki az ő jegyese, a férfi mégis halálra kínozza szinte, Ura parancsára.



Aztán a másik férfi, aki segít rajta, holott semmit sem érez a nő iránt.



Vagy mégis?



Mi van, ha a jégszív helyett az ember egy ezer sebből vérző húsdarabot talál, amit acél abronccsal vett körbe a gazdája, hogy többé semmi bántódása ne essék?



A szerelem fáj.

Szereplők: Perselus Piton
Kategória: Általános, Romantikus, Sötét
Műfaj: regény
Történet típusa:
Korhatár: 18!
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, erőszak, felnőtt tartalom, HP7 Spoiler!, nagyon nyálas Perselus
Publikálva: 2007.10.29
Frissítve: 2007.11.10
Befejezett? Nem
Történet statisztikái:
Fejezetek 3
Szavak száma 4324 szó

Anabelle by Severe Snape    [Vélemények - 1]
Tartalom: Perselus és Anabelle rövid boldogsága hét évre véget ér, ám újból folytatódhatna... de sajnos hét év alatt sok minden megváltozott. Olyasmi történt, amelyet nem könnyű feldolgozni, pláne, ha nem is hagyják. De talán a legnyakasabb, legbizalamtlanabb, ám mégis érző ember is képes lehet arra, hogy mindent rendbe hozzon.
Szereplők: Albus Dumbledore, Perselus Piton, saját szereplő
Kategória: Romantikus, Sötét
Műfaj: dráma, kisregény, komor
Történet típusa:
Korhatár: 18!
Figyelmeztetések: erőszak
Publikálva: 2007.07.31
Frissítve: 2007.10.19
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 8
Szavak száma 14770 szó

Aratás by Avednay Philips    [Vélemények - 4]
Tartalom: Perselus Piton szeretne tökéletes halálfaló lenni. Igyekvését azonban megnehezíti egy igazi 'szívtelen szépasszony', egy jóbarát, és maga a Sötét Nagyúr.
Szereplők: más halálfaló, Perselus Piton, saját szereplő
Kategória: Sötét
Műfaj: dráma
Történet típusa:
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: felnőtt tartalom
Publikálva: 2008.02.26
Frissítve: 2008.02.26
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 4571 szó

Árnyék by Luthien Lovemagic    [Vélemények - 3]
Tartalom: Enyhe HP7 spoiler! Dracy képéhez készült pályamű. Piton az íróasztalánál ülve elemzi az életét, kapcsolatait.
Szereplők: Perselus Piton
Kategória: Általános, Sötét
Műfaj: egyperces, komor
Történet típusa:
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: HP7 Spoiler!
Publikálva: 2007.10.05
Frissítve: 2007.10.06
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 536 szó

Árnyék by candlelight    [Vélemények - 1]
Tartalom: PWP PlotWhatPlot? értelemben véve.;) A párosítás Snupin, de ez senkit se riasszon el.;) Mostanában mintha kevés ilyen párosítású (Perselus/Remus) fic lenne, ezért gondoltam, hogy megpróbálom. Először írok Pitonnal, drukkoljatok!:)) Kicsit béna lett.

A történet sajnos elég szomorú és fura. Egy kedves barátnőm, Nanna születésnapjára írtam, és emellett az Üveggyöngyjáték fanfictionoldal kihívására is, mert lusta vagyok.:))
Szereplők: Perselus Piton
Kategória: Romantikus, Sötét, Slash
Műfaj: komor, novella
Történet típusa:
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: slash
Publikálva: 2008.07.08
Frissítve: 2008.07.08
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 683 szó

Átváltozások by lidercke    [Vélemények - 10]
Tartalom: Legutolsó Mese. Kicsit összegző, ismétlő- visszakapcsoló, de teljesen más is, átértelmező-átváltoztató.
Nagyon szerettem volna megmenteni a kislányt... de nem lehetett, nem hagyta magát.
Lám, a végére kiderül, hogy ő a kevésbé ártatlan.
Szereplők: Nincs
Kategória: Romantikus, Sötét
Műfaj: Nincs
Történet típusa:
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: Nincs
Publikálva: 2007.12.06
Frissítve: 2007.12.06
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 579 szó

Avada? Egy új élet by Astarte    [Vélemények - 1]
Tartalom: A Halál csak a kezdet... bájitalbolt és karkötő, avagy a színek üzennek.
Szereplők: Perselus Piton, saját szereplő
Kategória: Sötét
Műfaj: egyperces, komor
Történet típusa:
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: Nincs
Publikálva: 2007.10.29
Frissítve: 2007.10.31
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 414 szó

Az áruló csókja by Yasmine    [Vélemények - 3]
Tartalom: Új! Készült a Snanger Bajnokok kihívásra.
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton
Kategória: Romantikus, Sötét
Műfaj: egyperces, komor
Történet típusa:
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: Nincs
Publikálva: 2008.10.26
Frissítve: 2008.10.26
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 2213 szó

Az élet nem játék by Yasmine    [Vélemények - 17]
Tartalom: SSHG. Egy halálfaló, egy fogságban tartott nő, gyűlölet, erőszak, megalázás.
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton
Kategória: Sötét
Műfaj: dráma, egyperces, komor
Történet típusa:
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: erőszak
Publikálva: 2007.08.20
Frissítve: 2007.08.21
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 315 szó

Az utolsó küldetés - után örökké by Severe Snape    [Vélemények - 5]
Tartalom: HP7 SPOILER!! SS/HG, kihívásra készült Tündibogyó képéhez. Hermione búcsúzik és bosszút forral...
Szereplők: Harry Potter, Hermione Granger, Perselus Piton
Kategória: Romantikus, Sötét
Műfaj: dráma, egyperces
Történet típusa:
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: főszereplő halála, HP7 Spoiler!
Publikálva: 2007.09.02
Frissítve: 2007.09.02
Befejezett? Igen
Történet statisztikái:
Fejezetek 1
Szavak száma 430 szó



Kikötés: A Harry Potter könyvek szereplői, helyszínei, stb. kizárólag J. K. Rowling tulajdonát képezik, mi csupán kölcsönvettük őket, semmi anyagi hasznunk nem származik belőle.



IEPP: Imádjuk Együtt Perselus Pitont © 2006-2009
látogató van az oldalon
Google PageRank

  RSS mező